Önazonos Városi Nő kapcsolat
városi fonó

A TERMÉSZET RITMUSÁBAN

Ne ússz szembe az árral, inkább használd erőforrásként az áramlást! 

Az Önazonos Városi Nő Nyitott Műhelye – amolyan városi fonóként – olyan teret kelt életre, ahol a megosztás által fejlődhetünk, erősödhetünk, gyarapodhatunk és közösséget építhetünk, mi nők itt a városban.

Idén az évkör ritmusa és a hónapok eneriga-minőségei adják a találkozásaink témáját, ahol nemcsak beszélgetünk, hanem a testünket is átmozgatjuk!

A Nyitott műhely következő programja

A TÉL KAPUJÁBAN

Az évkör egyik legkülönlegesebb időszakába léptünk novemberrel. Az őszi színkavalkád kezd lehullani és egyre csupaszabb arcát mutatja a természet. Az elmúlásra, elengedésre emlékezetet Mindenszentek és a Halottak napja is, ezzel együtt a szomorúság, melankólia érzésének megengedésére és megélésére. 

November különlegessége pont ebben rejlik.
Megállít és felkészít.
A befelé figyelésre, és ezzel már az ünnepekre.


Most már tényleg itt az ideje a lelassításnak, a bekuckózásnak, a ritmusváltásnak!

Ezen az alkalom átbeszéljük:
– hogyan lehet lelassítani a felgyorsult világban
– mit jelent az öngondoskodás, tényleg szükség van-e rá
– mivel tudjuk az egészségünket támogatni, a betegségeket megelőzni az téli szezonban
– és még sokminden más, ami a női körben kérdésként megjelenik

Dátum: 2025. november 6., csütörtök 18-20:00

Helyszín: Solan – A Csendes Tér

1117 Budapest, Fehérvári út 38/a 2. em. 1 (lifttől balra)

Létszám: max. 8 fő

Jelentkezés: a részvételi díj befizetésével.

Részvételi díj: 5.000,-

Szeretettel várlak,

Móni

A Nyitott műhely Szeptemberi programja

ŐSZI RITMUSVÁLTÁS, RENDEZŐDÉS

Az őszi napépjegyenlőség kapuján átlépve az évkör legszínesebb időszakát kezdtük meg, a nyárból egyértelműen új minőségébe léptünk az évkörnek.

 

Az ősz a betakarítás-lomtalanítás, befogadás-elengedés kettősségének az évszaka. A nyáron megérlelt terményeket és megélt élményeket ideje a raktárba eltenni, összegezni. A kifelé irányból átváltani a befelébe. A nagy társasági életből visszatalálni az otthon és a család feltöltő környezetébe.

A ritmusváltás szükséges, a rend csak így tud létrejönni.

Ezen az alkalom átbeszéljük:
– mit tudunk tenni, hogy a ritmusváltás minél zökkenőmentesebb legyen
– milyen új fókuszpontokat érdemes behozni ősszel az életünkbe a harmonikusabb mindennapokért
– mivel tudjuk az egészségünket támogatni, a betegségeket megelőzni az őszi szezonban
– és még sokminden más, ami a női körben kérdésként megjelenik

Dátum: 2025. szeptember 25., csütörtök 18-20:00

Helyszín: Solan – A Csendes Tér

1117 Budapest, Fehérvári út 38/a 2. em. 1 (lifttől balra)

Létszám: max. 8 fő

Jelentkezés: a részvételi díj befizetésével.

Részvételi díj: 5.000,-

Szeretettel várlak,

Móni

Nyitott műhely korábbi programjait, vendégeit >>ITT<< találod

Ha van kérdésed írj nekem, hamarosan válaszolok

8 + 4 =

MOLNÁR MÓNI

+36 30 221 3179

info@onazonosvarosino.hu

1117 Bp. Fehérvári út 38/a 2. em. 1.

(Liftből balra)

Kapucsengő: Molnár Móni

  

Feliratkozás

ÖVN-Magazin

* A személyes adataid nálam biztonságban vannak.
A személyes adatok feldolgozásának feltételeit az adatkezelési tájékoztatóban olvashatod el.