Önazonos Városi Nő kapcsolat
városi fonó

Sorsfordító találkozások

Minden nőnek van egy története, ami valamilyen módon fordulópontot jelentett az életében.

Az életutak meghallgatása csakúgy, mint a népmeséké, megtartó és mélyen átalakító erővel bír. A személyes történetek lelkünk legtávolabbi zugában is képesek megpendíteni egy rég elcsendesedett hangot. Magunkra ismerhetünk és kapcsolódhatunk általuk, erőt meríthetünk belőlük, megoldó kulcsokat adhatnak.

Az Önazonos Városi Nő Nyitott Műhelye – amolyan városi fonóként – olyan teret kelt életre, ahol a megosztás által fejlődhetünk, erősödhetünk, gyarapodhatunk és közösséget építhetünk, mi nők itt a városban.

Havonta egy péntek délután ülünk össze és a meghívott vendégem története mentén hol talán könnyedebb, hol nehezebb témákat járunk körbe egy csésze meleg tea és némi finomság kíséretében.

A Nyitott műhely Májusi vendége:

Hegedüs Gyöngyvér

hennafestő művész

„A magam felé tartó önismereti út és a szakmai fejlődésem is a henna által történt/történik, azon belül pedig egy egyedi, rendhagyó terepen: a terápiás felhasználás lehetőségeinek kutatásán keresztül.”

 

Gyöngyvér a hennán keresztül látja a körülötte lévő világot és a nőket. Tapasztalata szerint a hennafestés alkalma egy olyan teret nyit meg, ahol a vélt vagy valós különbségek elhalványodnak, az azonosságok felismerése pedig otthonossá teszi a közeget. A hennafestés rituáléja az együttérzés és a tolerancia szülőszobája. Az odafordulás, az osztatlan figyelem az, ami belső folyamatokat indít el!

Fontos számára a nők különböző csoportokban betöltött szerepeinek vizsgálata is, ezért számos tematikus szerveződést kezdeményezett (pl. szervezője és önkéntes hennafestője volt a Remény és szépség napja rendezvénysorozatnak, mely egy, a rákos betegséggel érintetteknek szóló hennás program) és megálmodója volt a Hennafestők Országos Találkozójának is.

Fő szervezője volt 2017-ben az első közép-kelet európai nemzetközi hennafestő konferenciájának, az East West Mehndi Meet-nek, melynek keretében világhírű henna művészek érkeztek Magyarországra oktatni. Számos hennafestő versenyen indult és zsűrizett, előadóként részt vett nemzetközi előadásokon és konferenciákon.

Gyöngyvér számára a hennatölcsér az igazság és a szépség keresésének vándorbotja. Ezt egészítette ki később egyedi ásványékszerek készítésével, főleg málákat, azaz meditációt segítő láncokat fűz.

Miért szeretik magukat festeni a nők, milyen rituálékhoz kapcsolódik a hennafestés, van-e jelentése egy-egy szimbólumnak, hogyan válik a hennafestés terápiává, és milyen sorsfordító találkozások és történések formálták életútját – többek között erről fogunk beszélgetni!

Dátum: 2024. május 9., csütörtök 18:00 – 20:00

Helyszín: Solan – A Csendes Tér

1117 Budapest, Fehérvári út 38/a 2. em. 1 (lifttől balra)

Részvételi díj: a részvételadományos, de regisztrációhoz kötött.

(Ha hozol valamilyen egészséges nasit, azt nagy örömmel megosztjuk a többiekkel!)

Várunk nagy szeretettel,

Móni és Gyöngyvér

A Nyitott Műhely márciusi vendége:

TÖRÖCSKEI FANNY

Sacred Body Awakening faszilitátor,intimitás fejlesztő, Feminine Embodiment és Jóga oktató

Fanny Londonban született, Magyarországon nőtt föl és járt egyetemre, majd Németországban élt 8 évig. 2005-ben, fia születésének élménye indította el azon az úton, amin azóta is jár. Pánikbetegsége révén ismerkedett meg a jógával, annak a kundalíni irányzatával és elkezdett kísérletezni és egyre mélyebbre utazni Önmagában.

Mindig is lenyűgözte a Mária alakok ereje, hite, megnyilvánulása. Megérintette a sacred feminin útja, amely gyengéden, de mégis határozottan bontott ki benne egy teljesen más, addig ismeretlen világot.

2021-ben eljutott Franciaországba, ahol részt vett Anaiya Sophia képzésén, akit azóta vendégül is látott hazánkban. A dúlaságot Békés Emőke mellett tanulta ki.

Fontos számára az önazonosság, az őszinteség, a figyelem. Szereti a mozgást és az érintést eszközként használni, amellett, hogy a meditáció és a transzmissziók is az órái, kurzusai részét képezik.

Mit jelent pontosan a ’sacred body awakening’ hogyan lehet magyarra fordítani (ha lehet?), hogyan fejleszthető az intimitás, miben segít valójában egy dúla, és milyen sorsfordító találkozások és történések formálták életútját – többek között erről fogunk beszélgetni! 

Dátum: 2024. március 26., kedd, 18:00 – 20:00

Helyszín: Solan – A Csendes Tér

1117 Budapest, Fehérvári út 38/a 2. em. 1 (lifttől balra)

Részvételi díj: a részvételadományos, de regisztrációhoz kötött.

(És ha hozol valamilyen édes/sós nasit, azt nagy örömmel megosztjuk a többiekkel!)

Várunk nagy szeretettel,

Móni és Fanny

A Nyitott Műhely Extra vendége:

Schrenk Judit Sattwa

Mantra est autentikus hangszerekkel és mantra énekkel

A decemberi hangfürdő után közkívánatra januárban ismét Schrenk Judit Sattwa lesz a vendégünk, ezúttal a mantrák gyógyító és egyben meditatív világába kalauzol el bennünket. Beszélgetünk és éneklünk, recitálunk, mantrázunk, tiszta rezgéssel töltjük fel magunkat és a teret. 

A mantrák és teremtő erejű szócskák, “varázsigék” segítenek emelni a rezgésszintünket és ráhangolnak egy pozitív évkezdésre. A tavalyi év lezárása után itt az ideje a tervezésnek, és lassanként a megvalósításnak is lépésről lépésre. 

Semmilyen zenei előképzettség és énekhang nem szükségeltetik az eseményen való részvételhez, csak egy kis bátorság, és pozitív hozzáállás! Egy érdekes indiai stílusú beéneklés után teremtő és pozitív megerősítő dalokat és mantrákat fogunk énekelni.

Dátum: 2024. január 24., szerda 18:00 – 19:30

Helyszín: Solan – A Csendes Tér

1117 Budapest, Fehérvári út 38/a 2. em. 1 (lifttől balra)

Részvételi díj: 5000.-Ft

A helyek száma korlátozott, helyedet a részvételi díj befizetésével tudod biztosítani.

Várunk nagy szeretettel,

Móni és Judit

A Nyitott Műhely Extra vendége:

Schrenk Judit Sattwa

HANGFÜRDŐ autentikus hangszerekkel és mantra énekkel

Ez az egy óra pihenés csak rólad fog szólni, repülhetsz, lazulhatsz a hangszerek és emberi hangok által keltett rezgések hullámain. Érkezhetnek üzenetek, megoldási ötletek régóta elhúzódó problémákra, képekben, benyomásokban vagy a hangok által, vagy csak szimplán töltődhetsz a napi stressz után. Ezen hangszerek pozitív rezgései átjárják az egész testet, beindítva a gyógyító folyamatokat.

 

A Nyitott Műhely Extra kiadásában autentikus hangszerek, hangtálak, gongok és mantrák rezgései fognak beszélgetni velünk Schrenk Judit Sattwa tolmácsolásában. A Hangfürdőt előtt egy rövid átmozgatással készítjük fel a testet a teljes ellazulás-élmény befogadására.

Dátum: 2023. december 10., vasárnap 17:00-18:30

Helyszín: Solan – A Csendes Tér

1117 Budapest, Fehérvári út 38/a 2. em. 1 (lifttől balra)

Részvételi díj: 7000.-Ft

A helyek száma korlátozott, helyedet a részvételi díj befizetésével tudod biztosítani.

Várunk nagy szeretettel,

Móni és Judit

A Nyitott Műhely decemberi vendége:

Trom Kata

a TÉR-LÉLEK-TAN megalkotója, két könyv szerzője, nyakékmíves

Kata gyerekkora óta lélekhez szóló élményeket gyűjt, ezeket közvetíti valamennyi tevékenységében. Saját kidolgozású tér-lélek-tan szemlélete mellett egyedi nyakékeket készít. A tárgyakból sugárzó szellemiség, illetve a tér és az ember viszonya érdekli igazán.

Évekig élt Japánban és Portugáliában, hosszabb időt töltött Indiában, Angliában. Utazásai és különböző kultúrák, spirituális hagyományok, valamint a keleti és a nyugati tér-rendezési szokások megismerése nyomán korán felismerte, hogy a felszín mögött a közös vonásokat és lélek-minőségeket keresve, közelebb kerülhet az élet esszenciájához. A színek, a fények játéka és a különböző anyagok, textúrák mindig is lenyűgözték, izgalmas kalandra hívták a láthatón túlra.

Régóta figyeli, ahogy mi, nők átváltozunk egy-egy izgalmas ruhába bújva, nem is beszélve a kiegészítőkről. Nyakékeiben a szövés ősi technikáját az ásványokban rejlő nemességgel ötvözi. Megszületésük után valamennyi nevet kap: a vizuális, illetve a bőrünkön és a lelkünkben tapasztalható energetikai élményt, amit egy darab képvisel, a szavakon keresztül is igyekszik megragadni és átadni leendő viselőjének.

A tér-lélek-tan és a nyakékek által közel tizenöt éve támogatja az embereket, hogy a dolgok helyükre kerüljenek az életükben fizikai és lelki értelemben egyaránt.

Miért pont a nyakékek, melyik a kedvenc tere az otthonában, vannak-e univerzális térrendezési elvek, és milyen sorsfordító találkozások és történések formálták életútját – többek között erről fogunk beszélgetni!

Dátum: 2023. december 1., péntek, 17:30 – 19:30

Helyszín: Solan – A Csendes Tér

1117 Budapest, Fehérvári út 38/a 2. em. 1 (lifttől balra)

Részvételi díj: a részvétel adományos és regisztrációhoz kötött.

(És ha hozol valamilyen édes/sós nasit, azt nagy örömmel megosztjuk a többiekkel!)

Várunk nagy szeretettel,

Móni és Kata

A Nyitott Műhely novemberi vendége:

Farkas Viktória, ’Kicsi Vú’ 

életmódtanácsadó és –terapeuta, fitoterapeuta, a hagyományos kínai orvoslás, a természetes gyógymódok és a kínai 5 elem konyha szerelmese

Viki 8 éve vezeti a Kicsi Vú 5 elem konyhája honlapot (www.5elemkonyha.hu) és a hozzá kapcsolódó vállalkozást. Több, mint 60 online főzőtanfolyamot, és 50-nél több előadást és webináriumot tartott a hagyományos kínai orvoslás és a kínai ételterápia (5 elem konyha) témájában. Könyve, a ’Meleg reggeli minden napra’ már túl van a második kiadásán. A misztikus 7. évben őt is elérte a megújulás iránti vágy és engedve a belső hangjának természetgyógyász képesítést szerzett, érdeklődése pedig a női életút felé fordult.

Online tanfolyamokon, előadásokon, sőt most már egyéni tanácsadáson is népszerűsíti az évszakok szerinti főzést, az egyéni alkatra szabott táplálkozást, és az egyes életszakaszokat támogató ételeket. Kedvenc témái a várandósság, szülés, gyermekágy időszaka, a gyerekek táplálkozása és a női energiamenedzsment. A mesés Wekerletelepen él családjával, férjével és 2 kamasz gyermekével. Mi indította el a kínai 5 elem konyha és a hagyományos kínai orvoslás irányába, mit jelent a női energia-menedzsment, és milyen sorsfordító találkozások és történések formálták életútját – többek között erről fogunk beszélgetni!

Dátum: 2023. november 10., péntek, 18:00 – 20:00

Helyszín: Solan – A Csendes Tér

1117 Budapest, Fehérvári út 38/a 2. em. 1 (lifttől balra)

Részvételi díj: adományos és regisztrációhoz kötött.

(És ha hozol valamilyen édes/sós nasit, azt nagy örömmel megosztjuk a többiekkel!)

Várunk nagy szeretettel,

Móni és Viki

A Nyitott Műhely októberi vendége:

Goike Nóra

stylist, blogger, social media manager és édesanya

Nóra több, mint 20 éve dolgozik a divatszakmában. 9 évig volt az ELLE Magazin oszlopos tagja, később a Hamu és Gyémánt Magazin online trendmagazinjának főszerkesztője. (Mi ekkor ismerkedünk meg:) Első lánya születése gyökeresen megváltoztatta az életét, 2012-ben elindította az ilovemom.hu blogját, ahol nőknek, anyukáknak, kismamáknak, szülőknek készít modern, trendi és naprakész cikkeket. Emellett stílustanácsadással, social media tartalmak készítésével, PR, marketing és kreatív tanácsadással foglalkozik. És két kislányt nevel. Az egyik legszínesebb nő, akit ismerek és igazi energiabomba.

Hogy miből töltekezik, honnét merít erőt mindehhez, milyen sorsfordító találkozások és történések formálták életútját – többek között erről fogunk beszélgetni!

Dátum: 2023. október. 6., péntek, 18:00 – 20:00

Helyszín: Solan – A Csendes Tér

1117 Budapest, Fehérvári út 38/a 2. em. 1 (lifttől balra)

Részvételi díj: ez az alkalom ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

(És ha hozol valamilyen édes/sós nasit, azt nagy örömmel megosztjuk a többiekkel!)

Várunk nagy szeretettel,

Móni és Nóra

Itt tudsz regisztrálni:

10 + 5 =

MOLNÁR MÓNI

+36 30 221 3179

info@onazonosvarosino.hu

1117 Bp. Fehérvári út 38/a 2. em. 1.

(Liftből balra)

Kapucsengő: Molnár Móni

  

Feliratkozás

ÖVN-Magazin

* A személyes adataid nálam biztonságban vannak.
A személyes adatok feldolgozásának feltételeit az adatkezelési tájékoztatóban olvashatod el.